2011. december 30., péntek

Hiába kapták el a vaterás csalót Vatera szétteszi a kezét

Sajnos az az igazság, hogy akármilyen felületen is találkozon két humanoid, a csalás esélye mindkét oldalon alapból 50%. Ezért aztán az ember kénytelen óvatosan és körültekintően eljárni olyankor, ha például nem látja a másik embert. Ez naiv ügyfélnek nem sikerült. Az viszont hazai jellegzetesség, hogy amíg eBayen az első panasznál megáll a pénz, a Vatera szétteszi a kezét:
Kedves Homár egy tanulságos történetet mesélek el, ami sajnos nem egyedi. Egy évvel ezelőtt vásároltam a Vaterán egy Nokia telefont 40 ezer forintért, amelynek a vételárát még aznap átutaltam. Az eladó megbízhatónak tűnt 10 pozitív visszajelzése volt és minden kérdésre szívélyesen válaszolt. Ezután teltek a hetek és folyamatosan hitegetett, hogy küldi a telefont, később pedig, hogy visszaküldi a pénzt. A végén egy átutalási bizonylatot is hamisított… Az átutalás azóta se történt meg, most pedig már elérhetetlen. A Vaterát értesítettem, hogy ez megtörténhetett az ő hibájuk is, mert ők biztosítottak teret a csalásnak.  Ők arra hivatkozva, hogy ők csak egy piactér és semmi közük semmihez nem kártalanítanak. "A Vatera nem avatkozik bele a felhasználók közötti jogvitákba, tranzakciókba, bármilyen vita kialakulásakor a Felhasználó mentesíti a Vaterát mindennemű igénytől, követeléstől és kártérítéstől."
Később feljelentettem az illetőt a helyi rendőrségen. 1 éves nyomozás kezdődött, a nyomozó azt mondta, hogy több csaló után is nyomoznak hasonló témában. Mint kiderült a mi emberünk 20 rendbeli csalást hajtott végre, ezzel 1 millió forint kárt okozott. Természetesen egy év után elkapták, de ő nem kívánja kártalanítani a vevőket semmilyen formában és nem is tudná, mert se tulajdona, se munkája, a pénzt meg ellopták tőle amikor kivette a bankból. Ezután nem tett feljelentést és úgy emlékszik, hogy már vissza is fizette a pénzt. Szóval majd valamikor indul egy büntető per, ahol ha őt el is ítélik akkor sem kaphatjuk meg a pénzünket.
Ahogy korábban is írtam, véleményem szerint a Vatera biztosított teret, hogy ez a csalássorozat megvalósuljon és utána a vevőket magukra hagyta mondván, hogy oldjuk meg, ahogy tudjuk. A rendszerük az Ebay-jel és már fejlett rendszerekkel szemben, nem támogatta a biztonságos fizetési módokat mint például a Paypal, ahol ha egy csalás után a vevőt 200 000 forintig kártalanítják.
Mivel a biztonságos fizetést nem támogatták, ezért kértem, hogy engem és az összes sértettet kártalanítsanak. Persze erre az emailemre a mai napig nem érkezett válasz. Szóval jelen állás szerint, egy megélhetési csaló megadta a bankszámlaszámát és a birkák pedig fizettek. A homár pedig remélem felnyit egy pár szemet és a Vatera nem csak a markát tartja, hanem a zsebébe nyúl…

2011. december 27., kedd

Érdekes eladók szállták meg a vaterát egyre többen vannak


A TÁBLÁZATBAN CSAK AZ INAKTÍV KIZÁRTAK SZEREPELNEK!
1035 NEGATÍV ÖSSZESEN ÉS FOLYAMATOSAN NÖVEKSZIK
HA CSAK ÁTLAGOSAN 1000FT AL SZÁMOLJUK AZ 1035000FT
ENNYI VEVŐT VERTEK ÁT EDDIG AKIK MÁR INAKTÍVAK DE MÉG SOK AKTÍV VAN ÉS FOLYAMATOSAN JÖNNEK A LEÍRÁS MEG A TERMÉKEK IS UGYAN AZOK MEG A MÓDSZER IS CSAK UTALÁS 25 MUNKANAP A SZÁLLÍTÁS GARANCIA 3 HÓNAP(DE ÁLTALÁBAN 3 HÓNAPIG NEM IS AKTÍVAK)
AZ IS KIDERÜLT HOGY HIRDETÉSBEN TOBOROZZÁK AZ EMBEREKET NEM ÍROM KI HOGY KICSODÁK DE MÁR AZ IS KIDERÜLT
A VATERA MIÉRT NEM TESZ SEMMIT 1000ÁTVERT EMBERNEK ÍGY ELMEGY A KEDVE A VATERÁZÁSTOL ÉRDEMES OLVASNI AZ ÉRTÉKELÉSEKET AMIKET A VEVŐK ÍRTAK EZEKBEN VAN MINDEN FENYEGETÉS FELJELENTÉS BÍRÓSÁG STB