2010. július 21., szerda

Tömegesen küld levelet az APEH az interneten árverezőknek


SzövegszínAz adóhatóság tömegesen keresi fel azokat, akik a különféle internetes árverezőoldalak valamelyikén adták el használt tárgyaikat. A legnagyobb internetes árverezőcég egyelőre nem nyilatkozik az ügyben.

Ha valaki az interneten árulja holmijait, annak adót kell fizetnie - mondta a Magyar Nemzet kérdésére Angyal József. Az adószakértő szerint a tárgyak eladása ingóértékesítésnek minősül, így a vételár 25 százaléka után közterhet kell leróni. A szakértő megjegyezte azt is, hogy ha valaki egy év alatt egymillió forint bevételre tesz szert, akkor ezután 62 500 forint adót lenne köteles megfizetni, de ebből levonható 50 ezer forint adókedvezmény.

Ha valaki egy internetes aukción eladja használt, összegyűjtött, vagy éppen régóta porosodó dolgait - az értékesítés adóköteles. De! Mivel az eladó - általában - nem ismeri a beszerzési árat, így a törvényi vélelem a bevétel 25 százalékát tekinti jövedelemnek (vagyis 75 százalék gyakorlatilag az eladó költségeként jelenik meg). Ez azt jelenti tehát, hogy a vételár 25 százaléka adóköteles. Ha kiszámoljuk, hogy a vevőtől kapott pénz 25 százaléka mennyi, akkor újabb számolásba kezdhetünk, mert ingóértékesítés esetén ennek a jövedelemnek a 25 százaléka lesz maga a befizetendő adó. Angyal József okleveles adószakértő hangsúlyozza, hogy a gyakorlatban viszont 800 ezer forintig nem kell adót fizetnünk, mert 800 ezer forintból 200 ezer forint tekinthető jövedelemnek, s így ennek 25 százaléka után kellene adót fizetni, ami 50 ezer forint. 50 ezer forintig azonban adómentes a jövedelem. Vagyis aki 800 ezer forintnál kevesebb összegért értékesít az aukciós portálokon, nem fizet adót.

Az efeletti értékesítés esetén sem változik a számítás, de az ezt meghaladó összeg után már adót kell fizetni. Az Adózónán már áprilisban megjelent a részletes számítást tartalmazó cikk, amely az APEH gyakorlatát is kritizálja.

Megkerestük az APEH-et is, mi az álláspontja, s mi alapján számol ilyen értékesítések esetén, de egyelőre nem kaptunk választ.

A Magyar Nemzet keddi számában azt írta, az APEH a napokban több olyan személyt is nyilatkozattételre szólított fel, akik az egyik licitálós oldalon, a vatera.hu-n árvereztek el tárgyakat. A hatóság a kérdőívben arra volt kíváncsi, hogy mekkora összegű jutalékot fizettek az érintettek a honlapot üzemeltető cégnek. Ez feltehetőleg azért érdekes, mert a jutalék nagyságából az APEH ki tudja számítani, hogy a szóban forgó személy mennyiért adott el különféle ingóságokat az interneten.

A hvg.hu megkereste a Vatera aukciós oldalt üzemeltető céget. A kft. jelezte: egy független jogi irodát bíztak meg, hogy tanácsot adjon számukra az érintett jogszabályok értelmezésében és az üggyel kapcsolatos állásfoglalásuk kialakításában. "Ebben a témában az állásfoglalás megszületéséig nem kívánunk nyilatkozni. Adózással kapcsolatos kérdések megválaszolásában a Vatera nem kompetens, e vonatkozásban az adóhatóság és felügyeleti szervei hívatottak tájékoztatni a közvéleményt" - írták közleményükben.

FORRÁS: HVG

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése